2014. március 29., szombat

2014-03-29 Kőpark, és Memento túra

Azt néztem ma, hogy tavaly március 28-án akkora hó esett délután, egyik pillanatról a másikra, hogy délután hazaértünk szemerkélő havas esőben, és pár óra múlva a szakadó hó alól kellett kilapátolni az autót.
Egy évvel, és 1 nappal később meg kabát nélkül, egy szál "semmiben" telt a nap. Hétvége, és még az idő is szuper, hát akkor kalandra fel!

Kezdetnek kimentünk a Római partra megnézni Kánya Tamás ötvös munkáját, melyet partvédő kövekből, uszadékokból állított össze a Duna partján. Illetve ezeknek az alkotásoknak már csak a maradványait láthattuk, mert valami kultúrlényekből verbuválódott csoportosulás az összeállított alkotásokat tönkretette. Hiába na, a magyar nem szereti a szépet. Vigyázni se tud rá. De lehet, hogy a felnövekvő nemzedéket nevelni kéne,rájuk is lehet szólni, figyelmeztetni, tanítani kéne Őket, ha esetleg, olyat tesznek, amit nem kéne. Az időseknek meg több kultúrára való igényt kéne még magukba szívni. Gusztustalan az, olyan hozzászólás ilyen- olyan oldalakon például, hogy, mit gondolt a művész, az öröklétnek készítette ezeket az összeállításokat, vagy szétbarmolják a köveket, hogy meggyőződjenek róla nincs összeragasztva, és mégis megáll egymáson akár két kő is! Mi ez, ha nem ostobaság!? Vajon ezek a sajátjukhoz is így állnak hozzá, így élnek, hogy rombolnak?
Ha, majd a természet úgy akarja a kőépítményeket elbontja, de ezt ne más "ember" tegye, azért, hogy egy ember munkáját, szellemi termékét, ötletét rombolja.
Hogy unalomból, miért kell más munkáját széttiporni, meggyalázni, és más emberek kikapcsolódásába belerombolni, és ez, MIÉRT jó, azt míg élek nem fogom megtudni, de magyarázza már el valaki, hogy Én is meg tudjam érteni, ne legyek ennyire értetlen.
Az alkotó ezek után a kőkert elbontásába kezdett, ill. hagyta magára műveit.
Azért a mai napi kis maradványokra még memento képpen emlékezzünk emígyen:












http://cink.hu/a-bunko-budapestiek-kicsinaltak-a-romai-parti-kokert-a-1540082668

Ha már a mai nap a memento (emlékeztető jel) jegyében telik, akkor lássuk a régebbi múlt kommunista emlékeit örző Memento parkot. 1989-ben elkezdtük, rendszert váltottuk. Hogy ez mennyire sikeres volt, az amúgy a fenti leírásomból is kitűnik. Szabadon lehet rombolni, a garázdaságnak gazdája nincs. Csináltad volna meg ezt 25 évvel ezelőtt! Úgyhogy elsöpörte a nép a régit, jöjjön az új, ki veled kommunizmus, és az emlékeid is. És, hogy a régi rendszer képviselőiről állított szobrokba véletlen se bukkanjunk bele egy köztéren sem Budapest vagy vidék utcáin őket is elemelték talapzataikról, és 1993-ban átadott Memento parkban kaptak helyet.
Itt egy kis kitérővel megjegyezném, hogy a régi szobrokat elpaterolták, de ha valahol mostanság átadnak egy új szobrot, akkor a szabad nép hivatásos kritizánsai abba kötnek bele, hogy, na, ez meg már megint,miért kellett, meg mennyibe került, és, azt az összeget adhatták volna az éhező gyerekeknek blablabla..lásd Blikkes fiú szobor.
Na, vissza a rég(?)múlthoz. Az 1993.június 27-én, a szovjet hadsereg 2. éves kivonulásának évfordulóján megnyílt, de 1993. őszétől látogatható Memento parkban jelenleg az alábbi szobrokkal találkozhat az, aki szeretne egy kicsit emlékezni. Az 1500 Ft-os belépő ugyan szerintem kicsit boros a park körbejárásáért, és a régmúlt felidézéséért, de egyszer kibírható tétel. Főleg, hogy a szépséges szépségű SZÉP kártyát is elfogadják.
A park bejárata:  kezdésként egy Lenin szoborral...


...de nézzük mi van a bejárattal szemben, az emelvényen. Pontosabban a 2006-ban az 1956-os forradalom évfordulóján átadott Sztálin dísztribünön.
2 csizma, ami a 1956.10.23-án ledöntött, lefűrészelt Sztálin szobor csízmájának méretarányos mása. A szobor 8 méter magas volt, és a Városligetben a Dózsa György úton az akkori Sztálin téren, majd Felvonulási tér, most Ötvenahatosok terén volt felállítva. A szobor ledöntése után került a helyére a zászlót lobogtató srác...? A dísztribün méretarányos másolata annak az emelvénynek, ahonnan a komcsi vezetők integettek az előttük elhaladó, kötelezően ünneplő, integető tömegeknek.




Miután beléptünk a parkba ráhangolódásként kommunista indulók, mozgalmi dalok fogadják a látogatót,  amiket, - hogy korhűek maradjunk -  ezen a rádión keresztül hallhatunk.


A jegyvásárlás után megkezdjük az emléktúrát, a múlt után kutakodunk emlékezetünkben. Már persze azok, akiknek vannak erről a korról személyes tapasztalatai. Rögvest találgatjuk, hogy melyik szobor, kit is ábrázol, hol is volt régen, melyik téren, utcán állt vajon?  És vajon, most mi is van abban az utcában a helyén? (lakótelep, gaz, gödör?)

Ez a szovjet katona szobra, ami régen a Gellért hegyen állt. 


Szovjet-Magyar barátság szobor. A magyar munkás- és a szovjet katona.


Lenin szobra a XXI. Csepel Vasmű bejáratánál volt. Mutatta a dolgozóknak az utat befelé a gyárba.


Munkásmozgalmi harcosok emlékműve: Kun Béla, Landler Jenő, Szamuely Tibor) Ez a VIII. Kun Béla téren volt.




Munkásmozgalmi emlékmű II. Hűvösvölgy


A spanyolországi nemzetközi brigádok magyar harcosainak emlékműve V.Néphadsereg tér. Ma Honvéd tér.


Tanácsköztársaság emlékmű- a zászlós srác, aki előtt nagyanyáink, anyáink, és még jó magam is Május 1-e alkalmával elvonultunk, az akkori dísztribünről integető pártvezérek előtt.





Steinmezt Miklós kapitány szobor (XVIII. Vöröshadsereg út, ma Üllői út) Budapest, és Vecsés határánál volt, felállítva, melyet személyesen elég sűrűn láttam, még gyermekkoromban.



Ilja Afanaszjevics Osztapenkó szobra:  az OSZTYAPENKÓ.
A szobor, amit szinte mindenki ismert, de főleg, azok, akik a Balaton, vagy nyugat felé utaztak. A szobor az M7-es autópálya kezdete, és Budapest végét jelezte.



                                                                                                     forrás: net

Az ellenforradalom mártírjainak emlékműve, VIII. Köztárssaság tér.




Varga Imre által készített Kun Béla szobor.
(Varga Imre egy ma is élő szobrászművész Szeretem az alkotásait, a krómacél szobrai is nagyon tetszenek ).
Az a PORTRÉ szoborcsoport az I.ker. Vérmező parkban volt látható 1986-ban állították, és 1992-ben lett lebontva. Igen, a lámpavas is a szobor tartozéka.










Szakasíts Árpád szobor, XI. Szakasits Árpád út- a Szakatits


Ságvári Endre szobor V.Városház u. 9-11





Szovjet hősi emlékmű XIII. Béke tér


Szovjet hősi emlékmű - lány olajággal a kezében
XVI. Rákosszentmihály
Akkoriban mindegy volt, mit ábrázol a szobor, legyen az fiú, lány, minden a szovjet emlékmű megnevezés alatt futott.



Magyar-Szovjet örök barátság X. Kőbánya-Óhegy Barátság park









Lenin- Eger

Pillantás a bejárat-kijárat felé

egy trabicsek, az akkori sztár (púpos trabi, kocka trabi, trabi kombi) Trabant a keletnémet luxus autó.Az első Trabant személygépjármű 1957.november 7-én gurult le a futószalagról.


visszaértünk a pénztárhoz, ami egyben ajándékbolt, ahol mindenféle kommunista relikvia közül válogathatnak azok, akiket megcsapott az elmúlt idők szele, a park béli látogatása során. (megjegyzem, nem olcsó mulatság itt vásárolni)
A Lenines bádog pohárka, hűtőmágnes, könyvek, orosz "okiratok", régi szovjet képeslapok,




színes kucsmák...





és az 1980-as Moszkvai olimpia kabalája a cuki Misa mackó!
Kitűzőben még Nekem is van Misa macim.


Miután kijöttünk a bejárati kapu bal oldalán még Marx-Engels páros szobra került lehelyezésre. Friedrich Engels, és Karl Marx német filozófusok.



A park előtti területen balra egy kiállítás tekinthető meg. Régi újságnyomatok vannak a falra körbe elhelyezve, a forradalom a témája, illetve a terem közepén a csizma öntött másolata, és egy fotón a diktátor szobra egyben.














egy madártávlatból készült fotó a park elhelyezkedéséről.


A díszemelvényre felmásztunk, szemből pedig a park bejárata.




az építmény mögött van elhelyezve "eldugva" ez a kompozíció. Én úgy emlékszem ez is a Városligetben lehetett anno...szerinted?



kb. másfél órát töltöttünk el a park szobrainak megtekintésével. Nagyon jó volt a régi szobrokat megcsodálni, feleleveníteni lélekben is, azt a kort, ami volt, akinek bánatot, volt, akinek szép emlékeket idézhetnek meg. Van, aki abban a korban nőtt fel, de van, aki azt se tudja mi az, hogy brigádnapló.
De, azért Mi már az új nemzet ivadékaivá váltunk, így ez már valóban Nekünk a múltat jelenti, ami volt, és elmúlt.

Egyet, azért ne felejtsünk el: azok, akikről a szobrok készültek - tiszteletlenség a kivételnek - ezek az emberek a maguk korában hősök voltak. Haza védők, vagy más ember hazáját védők, akár életüket adva más népek védelmezéséért,  így nem véletlenül készültek emlékük megőrzésére ezek a szobrok.
A műemlékek tehetnek a legkevesebbet arról, hogy egy, olyan korban készültek, amiben embereket kizsákmányoltak (ma nem??)  elnyomtak (ma nem??) , és vélt, vagy valós bűneikért életüket vette az akkori hatalom  (ma nem....!!!???)