2012. augusztus 19., vasárnap

Kecskemét


2012-08-19
Nagyon jó kis napot töltöttünk el ma Kecskeméten. Több alkalommal utaztam már át a városon, de, most, mint nézelődő turista voltam, és ennyi látnivalóra nem is számítottam.Kecskemét Bács-Kiskun megye székhelye, közigazgatási terület szerint a 7. legnagyobb település Magyarországon.
Nagyon tetszik a címerben, zászlóban megjelenő kecske.
Az egykori történelmi iratok Aegopolisnak, azaz Kecskevárosnak hívták a települést, s a város régi, fatárgyat, állatot megjelölő égetőbélyegzője a Bak csillagkép jegyével egyezett. Kecskemét a megfejthetetlen eredetű helynevek közé tartozik, míg mások a kecske szót tekintik alapnak, a "mét" pedig járást, menetet jelent.
A kecske mellett szól, hogy a XIII. században Szent Miklós püspök - a legrégibb helybéli templomnak - a Barátok templomának védőszentje, a megtérített új híveknek tenyésztésre kecskét ajándékozott.










nap óra


Zsinagóga



Cifra palota,zöld az ablaka, gyere ki te tuba rózsa, vár a viola....:)







Teknős békás szökőkút






Városháza




Üldözöttek emlékműve



Katona József Színház

Szentháromság oszlop



Országzászló
Országzászló hátulja

a nagy Magyarország...





Kossuth szobor

makett






Psalmus Hungarious
Református Templom előtt








Barátok temploma egyik oldala

Az arborétum



Mária kápolna









Meg nem született gyermekek emlékműve


Stációk






Cserszömörce bokor

Fenyő








halacskákkal

kis halas tavacska






bejárat