2012. július 21., szombat

Pilisben

2012-07-21

Kirándulásunk a mai napon a "rossz " idő ellenére - a megszokott 34-38 fok helyett, csak 25 fok - a Pilisi térség volt. Pilisszentkereszten kezdtünk, a Szent kútnál.
A bekerített forrást, amely fölé a község kis kápolnafélét is emeltetett, nem csak Pilisszentkereszt, de az egész vidék csodatevő helynek ismeri. A tavaszi és őszi búcsúkor több helyről is felkeresik. 







ezután Pilisszántóra utaztunk tovább, ahol meglátogattuk a Boldogasszony kápolnát, a nagy keresztet, a Pilis kapuját, ami a szikla színház bejárata is egyben.

Pilis kapuja






Mészégetők kútja


Boldogasszony kápolna

















A kereszt ereje hatalmas. Fája a Hargitáról került ide. Több mint 100 évgyűrűt számlált.


történelmünk nagyjainak kopjafái, teljesség igénye nélkül....







 Pilisvörösvári gólya









Solymár - Templom tér

Római katolikus templom

 






 "Hagyomány" szobor csoport a Templom téren
 2006 április 23-án, a kitelepítési emléknapon került a Templom téren felavatásra az a két alakos szoborcsoport, mely azóta is méltán dísze a térnek, mely Kovács Jenő műve. 2005 elején Solymár alpolgármestere vetette fel, hogy a solymári német nemzetiség népviseletét meg kellene örökíteni, hogy gyermekeinket, unokáinkat emlékeztesse elődeikre. Ma már egyre kevesebben viselik a negyvenes évek végéig még általános viseletet, ezért életnagyságú, egész alakos, templomba menő házaspár szobrán kellene a népviseletet bemutatni. A szoborcsoport a "Hagyomány” nevet kapná.
Solymár lokálpatriótái, mint már oly sokszor, nemes célok érdekében összefogtak és bőkezű adományaikkal segítették, lehetővé tették a megvalósulásukat. Így történt ez a hagyomány szoborcsoport esetében .












 Mátyás király szobor a Templom téren található a róla elnevezett iskola udvaron. 2009-ben állították fel, és Kovács Jenő műve ez a szobor is.
 




 Solymári Szarka vár







kilátás a várból